Tolcsván a Szirmay-Waldbott kastély adott otthont a Drapál János Emléknapnak. A legendás versenyző négy világbajnoki futamot nyert , és számtalan nemzetközi sikerrel írta be magát a motorsport történelmébe. Drapál János emlékét és a motorsport azon legendás éveit érdekes kulisszatitkokkal Zembery Barnabás idézte fel a versenyző testvérévelDrapál Katalinnal, valamint Juhos Árpád egykori kiváló gyorsasági motorversenyzővel akivel sok évet töltött el a versenypályán. Drapál János 1985-ben Pöstyénben szenvedett halálos versenybalesetet. A nap folyamán Drapál János, és Juhos Árpád versenyfotóiból, serlegeiből, emléktárgyaiból láthattak kiállítást az érdeklődők. A tervek szerint jövőre a Tolcsva Technikai Sportok Napja rendezény keretében ismét várják az érdeklődőket a szervezők.
<tovább a képekhez!>
Vajon ismét lesz hazi győzelem az ERC Hungaryn ?
2019-ben az I. ERC Hungary hazi győzelmet hozott a Turán Figyes – Bagaméri László páros révén. A Barum Rallyn mutatott bombaforma után sokan ismét szép eredményt várnak a Csomós Miklós – Bán Viktor párostól az abszolút értékelésben, és hazai verseny lévén van még esély más magyar párosnak is a szép helyezésre !